A rock and roll egy métely, lázadás és átok,  
Festették, herélték szolgák és titkárok.  
De a gitár nem fegyver, a banda sose lesz had,  
Hát kirakatba tették, nálunk ezt is szabad!  
  
Az Illés pimaszkodott, az Omega álmodott,  
A Kex bajba került, a Syrius elrepült,  
Cseh Tamás borozott, Radics is gyakran szokott.  
  
Nehéz csendben tűrtük a negyvenéves telet,  
Napról napra vártuk azt a tavaszi szelet.  
Ezek féltek a zenétől, éreztek valamit,  
Hogy felrobbantja őket, mint a dinamit.  
  
A cenzor élvezett, az LGT létezett,  
A Bizottság sörözött, a Rice jót röhögött,  
Az Európa Kiadó üvöltött: Riadó!  
  
Ma nincs sehol korlát, az a fal leomlott,  
De tönkrement a lélek, valami elromlott.  
Ki keresi okát, ki javítja sok-sok baját?  
A zenével a világot és benne saját magát?  
  
Az újság csak mocskol, a hülye tévé rombol,  
A rádióból szar szól, mit látsz a színpadról?  
A közönség tapsol, énekel és tombol.  
  
Hej, Bob Dylan, meddig fúj a szél,  
amiről nekünk régen énekeltél?  
Meddig fúj, fúj a szél,  
Az a szél, mondd, fúj-e még?