Lassú táncok a lehűlő levegőben,  
Lassú lángok a kandallóban,  
Jóllakott dögök a medvebőrön.  
Mit bámulsz? - mondja Ofélia,  
Majd kilép a tűzből és Júlia ágyába siet,  
Mialatt Rómeó Othellót kerülgeti.  
Még a Vészbanyák is elpirulnak,  
A pimasz Shakespeare, hogy vigyorog.  
A bomlott agyú Grimm testvérek gyermekeket kínoznak,  
Mialatt Csipkerózsika önmagával játszik,  
És az arcátlan Andersen Hófehérkét öleli.  
  
A Színészkirály és a Költő műsort adnak a vasúttársaságok javára.  
Ahol nyolcvanéves primadonna nemzetiszínű melltartóját  
Kisorsolják a nyugdíjas katonák klubjában  
Marylin Monroe mosolyog, már túl van az egészen,  
Ismeri a dolgot James Dean-nel együtt.  
Szegény Ginsberg üvöltve keresi Kerouac-ot a tömegben.  
Az ezredes álmában kiad egy parancsot:  
Mindenki egyen egy narancsot!  
De a nők inkább banánt kérnek.  
A fáradt hősök már henyélnek.  
A magas külföldi vendég történelemkönyvet  
Olvas és halálra röhögi magát.  
A szolgák lopnak és lopakodnak.  
  
Óh, mennyi nihilista, nacionalista, alkoholista,  
Feketelista, futballista, exhibicionista, specialista,  
Fasiszta, statiszta, masiniszta, orgonista, zongorista,  
Mártha Pista, trappista, rasszista, passzista, hős tenor  
A táborban mindenki alszik,  
A költő tündérei pengetik a drótokat.  
  
Alvó szegek a jéghideg homokban  
Plakátmagányban ázó éjjelek  
Égve hagytad a folyóson a villanyt  
Ma ontják véremet  
  
Haldoklik az Éjszaka, vére beszennyezi a hajnalt.  
Minden születés véres.  
A Nap kései szabdalják a csavargók köpenyét,  
Széttépik a nehéz álmot. Ébredező részegek,  
Az első morgások, a düh, böfögés, hányás, ürülék,  
A lejárt gramofon sisteregve ismétli egy régi induló utolsó hangjait.  
Anyám én vagyok a te álmaid árva csillaga  
Mondja Troppaurer Hümér  
És Vanek úrral együtt eladják filmjogaikat a TV 2-nek  
  
Nincs többé álom. Egy szem, egy arc.  
Óh, a kép mennyire pontos,  
Az öreg Bosch hogy pirulna, ha látná, a vén kokós.  
A padláson véget ért az Öngyilkosok Bálja,  
Mindenki a Parlamentbe igyekszik,  
Ahol a Paraziták Parádéján a Patkány a prímás.  
Itt jön Mengele és Berija kezükben egy csokor virág  
Mindenki tudja róluk, várja őket a család.  
  
Íme, az utolsó kínrím:  
Ez egy nedves kor, nappal vér folyik, éjjel bor.  
A kis balerina vezeti pónilovát.  
Hamupipőke, te sosem alszol? – kérdezi tőle a Bohóc.  
Vigyél el innen, barátom!  
Nem lehet, itt kell örökre maradnom.  
Mozdulatai kecsesek, ám a látvány szomorú.  
Talán csak a Bolond mulatságos, ahogy integet, hogy majd ír! Igen.  
És nem felejt el semmit. Szeretlek.  
Sosem lesz vége. Sosem lesz vége.  
Sosem lesz vége. Sosem lesz vége.